K3 dedikálás és OOPART a Tanulmánytárban

Aki úgy gondolja, hogy a karácsonyi bevásárlási láz kellős közepén engedélyez magának egy másfél órás kikapcsolódást, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytáránál jobb helyet nem is találhatna magának (Budapest, XI. kerület, Prielle Kornélia utca 10. szám). Itt ugyanis (a mindig szemügyre vehető, elképesztően izgalmas műszaki érdekességek mellett) 2016. december 3-án, szombaton 11.00 órától egy háromfordulós rendezvényre kerül sor, melynek alulírott lesz a... hogy is mondják ezt..? Főszereplője? Igen, ez végül is elég pontos: tehát (és ezt egy kicsit feszengve mondom) én leszek a főszereplője.

 

Bővebben: K3 dedikálás és OOPART a Tanulmánytárban

Dedikálás a Garmadában!

A 2013-as év utolsó konteó-dedikálására kerül sor december 20-án (pénteken) a Garmada Önkiszolgáló Bolhapiacon (Budapest, XIII. kerület, Hun utca 4/B), 17.30 órai kezdettel. Ezúttal semmi különös programmal nem készülök, tehát simán csak ott fogok üldögélni egy széken és várom a dedikálást beszerezni szándékozókat. Ha már megvan a könyved, hozd el azt, ha nincs, akkor pár példány a helyszínen is megvásárolható kedvezményesen, 2590.- forintért.

 

Bővebben: Dedikálás a Garmadában!

Vidéki dedikálás - szavazás!

Elérkezett az idő, hogy kilépjünk a Budapest-centrikus világnézet ördögi köréből és a vidéki nagyvárosokra is kiterjesszük a Nagy Konteó-offenzívát. Megszokhattátok, hogy a szerkesztőség - minden stratégiai döntés előtt - kikéri az olvasók véleményét, majd ezt figyelembe véve határozza meg a blog és a könyv további életét befolyásoló prioritásokat.

 

Na, a bevezető dumán túl is vagyunk, lássuk tehát a konkrét kérést. Arról van szó, hogy el szeretnénk dönteni, melyik legyen az a megyeszékhely, ahová (dedikálási szándékkal) még Karácsony előtt ellátogatunk. Mivel hiába próbáltuk meggyőzni az illetékeseket arról, hogy egy ilyen utazás kifejezetten közszolgálati célú és népjóléti jellegű, az üzemanyagot és az autópályamatricát továbbra sem akarják ingyen adni, tehát megpróbáljuk eldönteni, hogy hol lenne a legnagyobb érdeklődés egy hasonló rendezvény iránt. Arra kérünk tehát, hogy az alábbi lehetőségek közül válaszd ki azt, amelyik neked a legrokonszenvesebb, vagyis azt, ahová te (és remélhetőleg népes baráti és családi köröd, mindenki egy-egy Konteókönyvvel a hóna alatt) a legszívesebben eljönnél egy kis beszélgetés, valamint egy névre szóló dedikáció beszerzése érdekében.

 

Bővebben: Vidéki dedikálás - szavazás!

Konteó 1 fotójáték!

Könyves-fotós játékot hirdetek!

 

Fényképezzétek le a Konteókönyvet úgy, hogy a háttérben lakóhelyetek valamelyik jellegzetes épülete, szobra, utcarészlete vagy egyéb érdekessége legyen látható (de persze te vagy családtagod is szerepelhet rajta!). Küldjétek el a fotót nekem emailben, a Konteóblog jobb felső sarkában látható borítékos ikon alatti "Levél" feliratra kattintva. A kísérőszövegben tüntessétek fel, hogy hol készült, s ki az elkövető.

 

Bővebben: Konteó 1 fotójáték!

Dedikálás Budán

2013. december 3-án, kedden 18.00 órai kezdettel folytatódik a Konteó 1 offenzívája. Helyszín: a budapesti Allee Bevásárlóközpontban található Libri könyvesbolt. A dedikálást megelőzi majd egy beszélgetés a könyvről és a konteókról általában: Hegyi György újságíró lesz a riporter, s a szerző, tiboru igyekszik majd higgadtan reagálni a minden bizonnyal izgalmas felvetésekre. A hallgatóságnak is alkalma nyílik kérdéseket feltenni. A tudjukkik biztosan ott lesznek, te se maradj ki a buliból!

 

További cikkek...

  1. Dedikálás a Nyugatinál